A turnyikot hivatalosan húzódzkodó rúdnak vagy nyújtónak hívják. De mi jól tudjuk, hogy a turnyik az turnyik. Először az általános iskola udvarán találkoztunk vele, volt egy nagy a nagyoknak, egy kicsi a kicsiknek, ezen tanította meg nekünk a legtöbbször nagyon rossz fizikai állapotban levő, idült alkoholizmusban szenvedő, láncdohányos tornatanár a huzóckodás alapjait. Hitetlenkedve néztük, ahogy felszívta magát, felkampózott a rúdra, és háromszor-négyszer felhúzta magát, ahogy kell. Hiába na, azért még tudja, amit tud. A turnyik amúgy egy másfél centi átmérőjű, öntöttvas rúd, ráhegesztve két vashengerre, amik le vannak festve olajfestékkel. A vasrúd gyanús barna színű, de két sávban szép ezüstösre van koptatva. A funkcióját nem látja el, mert csúszik, tök sima, és nagyon kellemetlen fogás esik rajta, de ez van, ezt kell szeretni. Alatta a fű már kikopott, a föld pedig kőkeményre van taposva, ami jól jön, ha arccal lefelé leesel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése