A kárpátaljai embertípus arra van berendezkedve, hogy a jég hátán is megéljen, és lehetetlen körülményekből hozzon ki jót. Annyira erősen nyilvánul meg ez az életösztön, hogy gyakran olyan projekteket is erőltetünk, amiket nem érdemes. Ilyen például a házi borkészítés.Megjegyzés:
Ne gyertek nekem azzal, hogy hádeháde ti már milyen jó háziborokat is ittatok Kárpátalján, és mennyire jó volt, igen jó, sőt nem is volt rossz, mert eddig tízből tíz esetben bitangpusztulatosan fostos volt az a bor, amit keresztapád/Sanyi bátyád/Pistike (45 éves)/szomszéd Fegya készített imádságos szívvel és áldozatos munkával. Lehet, hogy van egy-két kivétel, őket és a boraikat tiszteltetem innen is.
Tehát az átlagos kárpátaljai házibor az úgy néz ki, hogy a kertben és udvaron található összes szőlőt összedolgozzák, kivéve az ún. csemegét, aka. fehérszöllőt, mert azt meg kell hagyni a gyerekeknek, meg a nényu is szereti. Az udvaron fellelhető szőlő fajtáját senki nem tudja biztosan, de többnyire van a már említett csemege, aztán kadarka, kékoportó, kékszőlő, izabella, meg mindenki kedvence, a nova. A nova a szőlők legalja, azt beszélik róla, hogy a belőle készült bor vakságot és rákot okoz, de nagyon igénytelen növény, atomtámadás után csak ez maradna életben a kertben, meg persze a murva. Ezen nemes szőlők összedarálásából és 2-3 vagon cukor hozzáadásával sikerül elérni, hogy egy istentelenül savanyú, zavaros, fanyar piros bort kortyolgathassunk végül a pincefeljárón, a micisapkát diszkréten hátracsusszantva, a fufajlajbi zsebében prima után matatva, abban a reményben, hogy ez a bor legalább üt.
Ui.: A mellékelt képen annak a jellegzetes szovjet vizespohárnak a hitvány ábrázolása látható, amely pohár minden tisztességes kárpátaljai háztartásban megtalálható volt az elmúlt 30 évben. Ismerős?
